2018. feb 04.

A 70 éves A.C.

írta: Clodovicus S. Carolus
A 70 éves A.C.

A 60-as évek elején indult el egy olyan zenei változás, melyből új műfaj a rock, a glam rock majd később a heavy metal született.

Ennek vajúdásánál ott találjuk Vincent Damon Furnier-t, akit ma a rockot kedvelő világ Alice Cooper néven ismer.

alicecooper2.jpg

Eleinte több formációban próbált betörni a zenei életbe, végül Frank Zappa segítségével megkapta első lemezszerződését. A valódi siker a 70-es évek első felében köszöntött be, ugyanakkor új irányt is vett, mert zenekara 1974 feloszlott, s ezután szólistaként ostromolta az angol és amerikai slágerlistákat. Eleinte ment is minden, de túl közeli barátja lett az alkohol, így a felfelé ívelő karrier hipersebességgel száguldott a fekete lyukba. Többször próbált talpra állni, s ez a legtartósabban az 1986-os visszatérés látszik. 1989-ben újra a slágerlisták élmezőnyébe került. Sorra jelennek meg albumai, a legutóbbi 2017-ben, melyből megjelenésekor 17 ezer példány lelt gazdára. Alice Cooper neve bekerült a Rock and Roll Hall of Fame hírességei közé, s ezáltal a halhatatlanok csoportjába.
Nos, boldog 70. születésnapot.

Szólj hozzá

music