Ma már kevesen ismerik nevét, pedig hajdan ünnepelt színésznője volt a Nemzeti Színháznak, s kiemelkedő irodalmi személyisége a magyar kultúrának. S nem csak ezért, hanem más miatt is tanítani kellene, olvastatni a maiakkal.

 110 esztendős lenne épp, s ahogy fia, Makkai Ádám a híres nyelvészprofesszor írta róla: „az erdélyi református paplányt klerikális, irredenta írónak bélyegezték”.

Erdély-országban született, s tinédzserként Benedek Elek munkatársa lehetett. Elvégezte Pesten a színiakadémiát, s a Nemzeti Színház tagja volt. De az irodalmi véna erősebben lüktetett benne, mert inkább az írás felé fordult. A Színházi Magazin tudósítójaként dolgozott, majd irodalmi szerkesztőként tevékenykedett. Irodalmi nagyságnak számított, tudta, aki tudta, de sokáig csak az asztalfióknak írhatott. Aztán később elismerték vagy inkább beismerték írói tehetségét és szerencsére sorra megjelenhettek munkái. Bár itt élt, nem szakadt el Erdélytől, hiszen témáit gyakorta onnan merítette úgy, hogy mégsem „erdélyiesedett” el. Hála az égnek nem csak felnőtteknek, de gyermekeknek is alkotott, hiszen számtalan erdélyi népmesét dolgozott fel.

 Jómagam is így találtam el Hozzá, hiszen a Tündér Ibrinkó című meséje volt az első, ami felkeltette iránta érdeklődésemet.