A színelmélet egyik játékosabb ága azt a három alapszínt veszi „kölcsön”, amelyből „összerakható” a körülöttünk lévő, főleg a monitorokon és tévék képernyőjén látható színes világ. Vagyis a piros, kék, zöld. Ezen színek és árnyalataiknak egybekeverésével vizuálisan az összes szín előállítható.

          A nyomtatásnál már más a tészta, mert ott a világoskék, sárga, lila és fekete színt együttesen használják, s itt a színek egymáshoz viszonyított különbségéből állítják elő a többi színt, az árnyalatot pedig a kulcsszín, a fekete adja. Például az újságokban látható színes képek színei aprócska színes CMYK pöttyöcskékből állnak össze, így csapva be a szemünk színkezelő képességét.

           Mindez persze csak konyhanyelvi megfogalmazásban ilyen egyszerű, viszont a szemünket másképpen is becsaphatjuk, ha színekről van szó. David Novick professzor az El Paso-i Texas Egyetemen tanít, s kedvence a vizuális megtévesztés vagyis az optikai csalódások és a színelmélet tárgyköre. Azt vizsgálja, hogy a szemünk-agyunk miképpen csap be minket, milyen folyamatok indulnak el, s ehhez miféle trükkökre van szükség.

Itt egy alappélda. Milyen színűek a golyók? Piros, kék és zöld?

Nem. Mindegyik golyó teljesen egyforma, bézs színű. Ha felnagyítjuk a képet, ez tökéletesen látszik. A három szín és azok különbségeinek játéka zavarja meg az agyunkat. A folyamatban először kizárjuk a három szín valamelyikét, majd a trükkösen elhelyezett vízszintes színvonalak pedig kitöltik az agyi folyamat hézagos részét. Vagyis az agyunk ragaszkodik a képet uraló három színhez, ezért ha valamelyiket igyekszünk kizárni, akkor behelyettesít. Ügyes trükk!

Ha a többi -szintén a prof által készített- ábrát nézzük, ugyanez a varázslat következik be.