Sajnos egyre terjed egy kellemetlen kór, mely már nem csak a felsőbb politikai „elit” súlyos betegsége, hanem legyűrűzött, -úgymond- továbbterjedt a kis- és nagykereskedelembe is. A kórisme nagyjából úgy írható le, hogy: téveszméből adódó szerepcsere.

Mint céloztam rá, ez a fentről lefelé terjedő fertőzés úgy nyilvánul meg, hogy a beteg, a téveszmés állapotában azt hiszi, s ekként is kommunikál, cselekszik, hogy a többség van őérte, s nem pedig fordítva. A politikai attitűd problematikájába most nem mennék bele, napi szintű a gond, s egyelőre a fertőzés annyira súlyos, áttétes és szövődményekkel teli, hogy kezelése a hagyományos módszerekkel lehetetlen. A másik talán még menthető, ha a betegség kezelésében egységes álláspontra jutunk.

Egy valós példa, hogy világossá tegyem a betegség mibenlétét. A minap egy olyan élelmiszeripari egységben vásároltam, ahol egyetlen személy az eladó és a pénztáros. Természetesen ilyenkor felmerül az alapprobléma, hogy a megvételre szánó élelmiszeripari terméket csupasz kézzel, avagy egyszer használatos műanyag kesztyűvel fogja-e meg. Az én esetemben az első verzió valósult meg, amit udvariasan szóvá is tettem. Erre az eladó-pénztáros kombó nem a bűnbánó Magdolna lemezt tette fel, hanem átment támadásos hárításba. Ám a birka bőrt hátracsapva kivillantottam a farkasfogaimat, s felvilágosítottam a helyes felállásról, hogy ugyanis én vagyok a vevő, ő pedig az eladó, s óriási nagy mákja van, hogy nem az ANTSZ-nél vagyok ellenőr, különben ugrana a boltocska működési engedélye. Szóval meg kellett küzdenem azért, ami pedig az enyém, a felém, a nekem járó tiszteletért.

Mondom, általánossá kezd válni a kór, melyben eladók, hivatalnokok, s úgy általában a szolgáltató ipar tagjainak egyre növekvő hányada Alice-nak képzeli magát és nyúlüregükben saját csodaországukban ébrednek. Csakhogy Lewis Caroll egy pedofil elmebeteg volt, így aztán eleve tévképzet az egész.

Merjük kontrollálni a történéseket, s udvarias határozottsággal merjük felemelni a szavunkat, s minden lehetséges eszközt megragadni, hogy helyére kerüljenek a dolgok. Nem mi élünk a szolgáltatókért, hanem ők csak azért létezhetnek, mert mi engedjük, hagyjuk, igénybe vesszük. Ha fizetünk valamiért, akkor azért követeljük meg a szolgáltató felelősségét.

Sajnos mindennek ez a nagy liberális maszlag az oka, ahol teljes generációk korlátok és felelősségtudat nélkül nőnek fel, ahol a gyerekre nem szabad rászólni, mert megszólnak, mert a saját gyerek feljelenti a szülőt, a tanárt és mindenkit, mert börtönbe akarják zárni, mert nem hagyják, hogy akkor és ott azt csináljon, amit akar. Szétesett családok, szétesett oktatás, halott morál - ezek szegélyezik társadalmunk keresztútját. Ezért lehetséges, hogy egy felelősség és következmények nélküli országban meghazudtolhat, kioktathat az eladó, a pénztáros, a pofátlanul túlszámlázó szolgáltató, amikor joggal felemeled a szavad. Tényleg csak köpni lehet erre a világra és az asztalra csapni. Ám félő, hogy néhányunknál könnyebben elszakad a cérna és veszélyes ámokfutásba kezd, mint ahogy erre egyre több példa adódik. Állítsuk meg, állítsuk vissza az eredeti szereposztást. Van tehát az eladó és van a vevő. Ne keverjük össze a kiosztott lapokat.