2019. sze 29.

Kávés világnap

írta: Clodovicus S. Carolus
Kávés világnap

„A kávé megérdemelné, hogy megkereszteljük!” - Nyilatkozta az italról az idős VIII. Kelemen pápa. S valóban, ez a különleges ital sok dicséretet bezsebelhet.

A sok száz kávéfajta növény közül mindössze kettő terméséből lehet a fekete frissítőt előállítani. Az egyik az igénytelen robuszta kávé, ami szélsőségesebb időjárás mellett is terem. A másik sokkal kényesebb, igaz, ízletesebb babot terem. Arabica kávét iszik a világ kávéfogyasztóinak 75 százaléka.
Ezt a csudára válogatós növényt leginkább Brazíliában, Etiópiában és Vietnamban termesztik hihetetlenül fárasztó munkával.
Az érett kávébab szép piros színű lesz, amikor kézzel leszüreteli. Utána áztatják, mossák, szárítják, hántolják, vermelik. Körülbelül két hét után kezdik -lassú tűzön- fokozatosan pörkölni, hogy megkapja a megfelelő sav, illat és zamatanyagait.

Nagyjából így volt ez már a 15. századi Jemenben is, ahonnan elindult világméretű karrierje. Bár a kávébab jótékony hatását már Kr.e. 300-ban ismerték, eleinte csupán a gyógyászatban használták, mint általános élénkítőt, vérnyomásemelőt.
Hozzánk a Kaffa a törököktől került, tőlük vettük át a „fekete leves” élvezetét.
A „fekete leves” a magyar szájhagyományba a Thököly Imre kuruc hadvezér és fejedelem töröktől való fogságba esésének történetéből ered, amikor is a váradi pasa ebédre hívta Thököly-t, hogy az étkezés után vasra veresse. A fejedelem rosszat sejtett, ezért a kávé előtt szeretett volna távozni, ám így marasztalták: „Ne siess, uram! Hátra vagyon még a fekete leves!” S valóban, hátra volt még, mert utána lefogták és vasban bezárták az isztambuli Héttoronyba. Ebből persze csak annyi bizonyos, hogy a nagy kuruc vezér száműzetésben, török földön halt meg.

A modern kávézás szokása a 17. század végére alakult ki, s ekkor tárták fel fényes termeiket a kávéházak is, ahol a baristák vagyis a kávé elkészítésével és felszolgálásával megbízott személyek varázsolták a vendégek elé a legművészibb kávé variációkat. A koffein szerelmeseinek pedig sosem volt elég, újabb és újabb különlegességekre szomjaztak.

Mára már bőven válogathatunk. Széles a skálája a kávétípusoknak, melyekből más és más módon készíthető el ez a különleges, ráadásul kis mértékben jótékony hatású ital. Presszó, kapucsínó, filteres, kotyogós, törökös, instant és még lehetne sorolni - hány fajtáját isszuk nap mint nap.

De egyet sose feledjünk. Minden csésze kávéban ott rejtőzik annak az embernek a tudása és fáradalma, aki a kávébabot megtermelte, annak a szakértelme, aki a pörkölés kényes műveletét elvégezte, annak a kreatív tehetsége, aki kitalálta a kávéfőzés különböző módozatait. Egy-egy korty kávét fogyasszunk az ő egészségükre, emlékükre is.

kave_vilagnapja.jpg

Szólj hozzá

izébigyók