Meginterjúvoltam a Mikulást. Arra kértem, számoljon be élményeiről. Közreadom.

Dühös vagyok! Mérhetetlenül dühös! Már esztendők óta tapasztalom, hogy ártatlan gyermekeknek kell megismernie a szegénység valódi mélységeit. Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy Magyarország és benne a nép, az az istenadta, erkölcsileg és anyagilag egyre mélyebbre süllyed. Amíg ebben az országban egyetlen család is kénytelen a legalapvetőbb komfort nélküli lakásban élni, amíg ebben az országban egyetlen kisgyermeknek is éheznie, nélkülöznie kell, addig szégyenletesen nagy a baj. S hogy kinek kellene leginkább szégyenkeznie? A sok évtizede romboló, pusztító magyar (?) politikusoknak, ha egyáltalán lehet ezeket annak nevezni. S nincs különbség bal és jobb között! Pontosan ugyanúgy tettek az egészre, amikor magukhoz kaparintották a hatalmat. Ellenzékként hiába verték és verik a mellüket, csak a szájuk járt és jár. Én, a Mikulás ezeknek a férgeknek csak rosszat kívánok, s bízom abban, hogy -kinek-kinek hite szerint- isteneik méltó büntetést zúdítanak rájuk.