„A kártyázás démoni mulatság: ez a leghelyesebb kifejezés,

mert a kártyában van valami démoni erő, a magyar nép is az ördög bibliájának nevezi. Hanyatt-homlok, ostobán rohanunk be a szerencsétlenségbe, szerelmesek leszünk a romlásba, és boldogok vagyunk, ha elveszünk általa.” Írta Kosztolányi Dezső 1906-ban a kártyaszenvedélyről.

De mi is ennek a démoni mulatságnak az eszköze, hiszen okát megfejteni úgy sem lehet?! A kártya...
Az bizonyos, hogy a XIII. századi Európa még nem igen tudott róla, mert Dante egy szóval sem említi Isteni Színjátékában. Az tény, hogy a kártya máig megőrizte származása titkát, mert ahány kutató, annyiféle elmélet. Csak annyit árult el, hogy valahonnét Ázsiából az indiai, perzsa, kínai vidékről származik. A keresztes lovagok a rablott arannyal együtt ezt is elhozták - mintegy kiegyenlítve a nagy mérleget. S a XIV. századi Európát már a kártyaszenvedély fűti.

Magyarországra a színes lapocskákat Mátyás királyné/2 szül.: Aragóniai Beatrix később Dobzse Lászlóné/2 és kísérete hozta be, s az ördög bibliája rohamos sebességgel megfertőzött mindenkit - szegény és gazdag egyaránt hódolt neki.

Ebben az időben számtalan kártyacsomag létezett még, s a játékszabályok is gyakorta változtak. Nyilván attól is függött, hogy kik és hol játszanak.

A 78 lapos Tarot -melyet nálunk cigánykártyának becéznek- India felől érkezett. A mórok kedvenc játéka volt, ők kedveltették meg az európaiakkal. A Tarot lapokon látható képek és szimbólumok finom, apró eltérései és kapcsolati rendszerük teszik az egész paklit titokzatossá. Ámbár a jóslásra csupán a 21 alap lapot használják.

A XVI. századi Itália a 21 lapos Taró-ért lelkendezett, amit ma már Tarokk-nak ismerünk, s jelenleg létezik 21, 42, 54 és 78 lapos változata is.

A francia kártya viszonylag fiatalka, mindössze 300 éves. Színei a pikk, a kőr, a káró és a treff. Jelentésük titok, vagyis olyan sok elmélet született, hogy inkább hagyjuk. Vagy mindenki találjon ki magának saját magyarázatot. Nekem a káróra biztos van egy, de azt most nem írom ide...

Sokáig a mi magyar kártyánkat -tévesen- a bécsi Ferdinand Piatnik-nak tulajdonították, de aztán kiderült, hogy igenis magyar a magyar kártya, mert Schneider József pesti műhelyében készült, s első kiadása 1835-re tehető. Írtam már erről a Magyar Kártya Napja című bejegyzésemben, ahol arra is kitértem, miért azok a magyar kártya „szereplői”, akik.

Gyermekkorom kedvenc paklija az autóskártya volt, sejtésem szerint speciális magyar találmány ez is. Vagy ott van a feketepéter, s különféle változatai. Annyira primitíven egyszerű, ám mégis jó... Nekem azonban a rablórömi volt és marad a nagy kedvenc.

Szóval, ahány ház, annyi kártya. Anyaguk is efféle változatosságot mutat, hiszen a vászontól a papíron és csonton át az értékesebb fémig széles a skála. VI. Károly francia király nem csak játszani szeretett a kártyával, hanem kártyagyűjtő volt, s leginkább az egyedi, kézzel festett kártyacsomagokra „vadászott”. Ha jól tudom, egy ideig a legnagyobb magyar gyűjtő Rodolfo volt, de Nála ez a gyűjtőszenvedély -viccesen fogalmazva- szakmai ártalomnak volt betudható.

Manapság az emberek többsége leginkább plasztikkártyákat gyűjt, s kik a nagy kondér körül táncolhatják Mammon isten keringőjét, e kártyákba rejtik titkaikat, mint hajdan azok, akik a játékkártyát kitalálták.