A zENSZ javaslatára 2009-től „ünnepli” a világ február 20-át, mint a Társadalmi Igazságosság Napját.

Csudaszép idea! - Ez jutott róla először az eszembe, aztán neves és névtelen kutatók no meg csak okoskodók tollából származó írások is ebben erősítettek meg. Szép elképzelés, vágyálom, melyért nem csak egyénileg, de politikai és társadalmi szinten is küzdeni kellene.

A társadalmi igazságosság fogalmát először Aquinói Szent Tamás Domonkos-rendi szerzetes, a keresztény misztika képviselője fogalmazta meg a 13. században. Ő még a jogi igazságosságról írt, de abban az időben bizonyos fogalmakat nem választottak el egymástól. Az alapgondolatot tőle vette át Luigi Taparelli D’Azeglio jezsuita gondolkodó és pontosította 1841-ben megjelent könyvében, majd pedig XI. Piusz pápa gondolta tovább a kérdést a huszadik század 30-as éveiben.

Alapvetően szinte mindegyik nagy vallásban megjelenik ez a szép gondolat, ám -mint tudjuk- a vallások mögött is emberek állnak, ráadásul különféle, gyakorta nem a közt szolgáló érdekekkel.

Mára elsősorban társadalmi, politikai, etnikai kérdéssé vált. Esélyegyenlőség és szolidaritás az alapja, s tárgya pedig az emberi méltóság, a jog és az emberhez méltó élet alapvető tisztelete. Vagyis a szegénység, az országok és/de azon belül is az etnikai rétegek közti óriási különbségek csökkentése, felszámolása. Vagyis: szép idea!

Hiszen akik ezekért a pozitív elgondolásokért törvények alkotásával tehetnének valamit, na épp ezen egyenlőtlenséget használják fel saját jólétük biztosításához. Hogy ez ellentmondás? Hát persze, hogy az! Egy adott országban a politikusok esküt tesznek, hogy a politikának és a gazdaságnak mindenkor a társadalmi igazságosságot kell szolgálnia, de ehelyett a háttérben irányító bankok és mágnások hasznát növelik. Így van ez Amerikában, Németországban, „zulufdöldön” és itthon is. (Lásd pölö a devizahitelesek ügyét.) Csak épp a mértékek különbözőek, melyeket az adott ország politikusainak korrumpálhatósági mutatója szabályoz.

Állítólag egy német független szervezet felmérést végzett Európában a társadalmi igazságosság tárgykörében. Na nekem ezzel alapvetően az a bajom, hogy olyan, mint „független szervezet” nem létezik. Hiszen mindig a megbízó szája íze szerint mérnek fel. Na szóval, ez a szervezet minket, vagyis Magyarországot összesítve a lista vége felé rakott. Nem is tudom... Nem vitatom, hogy van egy szépen lassan duzzadó réteg, mely a szegénység és a nyomor terhe alatt él. Akadnak olyanok is szép számmal, akik anyagi okok miatt nem tanulhatnak tovább. Van egy etnikai elhatárolódás, s ez nem mindig a társadalmi többség hibájából fakad.
De azért látom én, hogy a többség remekül él, a bevásárlások alkalmával púpozott kocsikkal, saját lakásban, házban, jó autókkal, nyaranta nagy nyaralásokkal, a gyerek egyetemen melegedve szerzi meg a tücsökdiplomát, a bankban híznak a megtakarítások különféle kötvényekben. Aztán ott a felső tízezer hihetetlen jóléte, melyben ott a magát politikai elitnek mondó réteg a maga széles, széles nagyon széles holdudvarával. Szóval a listán inkább valahová az első harmadba tenném ezt az országot, mert a látszatfelmérések ezt mutatják. Hiszen mindez csak a felszín. Egy színjáték. Érti, aki érti, aki érteni akarja.

A felszín alatt egymásnak feszülnek a társadalmi rétegek, de már a mindennapok szintjén az utca embere is. A parlamentben vagy az utcán járunk? Mindegy. Durvák és türelmetlenek vagyunk egymással, egyre érzéketlenebbek. Ez jellemzi a mindennapi kommunikációt szóban és írásban; viselkedéskultúránk, szociális érzékünk a béka szaros segge alá került.

Hogy mindezért ki a felelős? Tágabb értelemben a pénz. A profitorientált szemlélet, mely kihat az egyes országok döntéshozóinak szociális érzékenységére. Néhány mutató megmagyarázza a problémát, figyelj, kedves olvasó, mert Te is ebben élsz.

A világ leggazdagabb 10%-a birtokolja a világvagyon 90%-át. A maradék 10 százalékon osztozunk mi, a többség. Hát hogy a fenébe lehetne itt valaha társadalmi igazságosságról beszélni?!

Persze vannak ez ellen irányuló társadalmi mozgalmak, melyek helyi szinten igyekeznek jobbítani a helyzeten, de ezek csak cseppecskék a nagy óceánban. Igazából ezeket kellene egyesíteni, s együttes erővel nyomást gyakorolni a hatalom birtoklóira. Ez tényleg változtatna valamit.

Ám sajnos -úgy látom-, hogy a világ akkor fog drasztikusan megváltozni, amikor kimerülnek a Föld nevű bolygó kiaknázható értékei, a nagy gazdaság tényleg összeomlik, s az ötödik civilizáció -melyben most élünk- belesüllyed a saját valós és gazdasági, társadalmi mocskába.